Figyelem, 2010. január 1.-jei hatállyal módosult az az OKM rendelet, mely a muzeális intézmények - így a tájházak és kiállítóhelyek - működési engedélyhez jutását szabályozza.

Közérdekű muzeális kiállítóhely működési engedélyének feltételei:
- a befogadó épületben állandó kiállítás bemutatására alkalmas kiállító helyiség,
- az épület mechanikus, illetve elektronikus védelme;
-
a november 1-jétől március 31-ig terjedő időszak kivételével - hetente legalább három napon át - beleértve a hétvége egyik napját - naponta négyórás nyitva tartás;
-  múzeumi közművelődési szakember munkakört létesítése, amelyet külön jogszabályban meghatározott képesítéssel rendelkező szakember tölt be (ez kiállítóhely esetében lehet pedagógus vagy népművelő is),
- az ő jelenléte mellett látogatható a kiállítás, valamint a kiállításhoz kapcsolódó közművelődési és múzeumpedagógiai szolgáltatásokat is nyújt,
-
a kulturális javakat hitelesítés nélküli alapleltárba, illetve külön nyilvántartásba kell venni.

 Közérdekű muzeális gyűjtemény működési engedélyének feltételei a kiállítóhelyhez képest még az alábbiakkal egészülnek ki:
- hetente legalább egyszer négyórás időtartamban biztosítani kell a kutatás feltételeit,
- a gyűjtőkörnek megfelelő állandó kiállítás berendezése,
- amelyet a szakágnak megfelelő muzeológus szakember felügyel.

 A rendeletet itt olvashatják!

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE

Közérdekű muzeális kiállítóhely működési engedélyének feltételei:

- a befogadó épületben állandó kiállítás bemutatására alkalmas kiállító helyiség,

- az épület mechanikus, illetve elektronikus védelme;

- a november 1-jétől március 31-ig terjedő időszak kivételével - hetente legalább három napon át - beleértve a hétvége egyik napját - naponta négyórás nyitva tartás;

- múzeumi közművelődési szakember munkakört létesítése, amelyet külön jogszabályban meghatározott képesítéssel rendelkező szakember tölt be (ez kiállítóhely esetében lehet pedagógus vagy népművelő is),

- az ő jelenléte mellett látogatható a kiállítás, valamint a kiállításhoz kapcsolódó közművelődési és múzeumpedagógiai szolgáltatásokat is nyújt,

- a kulturális javakat hitelesítés nélküli alapleltárba, illetve külön nyilvántartásba kell venni.

 

 Közérdekű muzeális gyűjtemény működési engedélyének feltételei a kiállítóhelyhez képest még az alábbiakkal egészülnek ki:

- hetente legalább egyszer négyórás időtartamban biztosítani kell a kutatás feltételeit,

- a gyűjtőkörnek megfelelő állandó kiállítás berendezése,

- amelyet a szakágnak megfelelő muzeológus szakember felügyel.


Virtuális séta Budaörsön

EureG

Elfogadja a sütiket, hogy értsük hogyan találta meg oldalunkat és milyen tartalmakat talál hasznosnak?
Rendben Nem fogadom el