TINN 2019

Budaörs Német Nemzetiségi Önkormányzat Budaörs Város Önkormányzatának anyagi támogatásával idén is megrendezte a majd két évtizedes múlttal büszkélkedő Tavaszi Ifjúsági Németi Nemzetiségi Napok rendezvénysorozatot. A budaörsi óvodákkal és iskolákkal együttműködve 2019-ben több, mint 1200 tanuló ismerkedhetett meg a helyi német nemzetiségi kultúra sokszínűségével.

Az eredetileg vetélkedő jellegű nemzetiségi rendezvény 2015 óta Michelberger Katalin BNNÖ képviselő vezetésével teljesen megújult. A budaörsi német nyelvtanárok aktív közreműködésével a versenyorientált programokat folyamatosan felváltották az élményalapú események, ahol számos neves előadóval találkozhattak a gyerekek. Kilenc korcsoportra osztva, játékos módon ismerkedtek meg az egykori viselettel és tánchagyománnyal, ill. a város és a plébániatemplom rejtett érdekességeivel.

A német nemzetiségi irodalmat, színházi- és bábszínházi kultúrát, olyan neves írók és előadók tolmácsolták a diákoknak, mint Michaelis József író, vagy a Deutsche Bühne Ungarn és az Álomzug Társulat művészei, ill. Figura Ede.   

Budaörs Német Nemzetiségi Önkormányzat nagy örömére a Jakob Bleyer Heimatmuseum aktív közreműködése mellett 2019-ben is számíthatott a budaörsi Ifjúsági Klub, a Jókai Mór Művelődési Ház, a Budaörsi Sportcsarnok, a Római Katolikus Egyházközség és természetesen a városi óvodák és iskolák odaadó segítségére és közreműködésére.

Treffen wir uns 2020 wieder an den Frühlingstagen der Jugend!

 

TINN19


IMÁZS FILM

Heimatmuseum imázs film

Elfogadja a sütiket, hogy értsük hogyan találta meg oldalunkat és milyen tartalmakat talál hasznosnak?